munkanélküliség

Megváltoztak az uniós munkanélküli ellátás szabályai

Megváltoztak az európai uniós munkanélküli ellátás szabályai, így május elseje óta azok a magyar állampolgárok, akik egy másik tagállamban végeztek munkát, ugyanolyan feltételek mellett jogosultak a munkaviszony megszűnése után ellátásért folyamodni az adott tagállamban, mint annak állampolgárai - hívja fel a figyelmet az Állami Foglalkoztatási Szolgálat, egy, a honlapján található tájékoztatóban.

Munkahelyteremtő beruházások támogatása (pályázat)

A pályázat alapján 1,5 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére, amely európai uniós támogatást nem tartalmaz.

13 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Magyarországon

Idén július-szeptemberben 10,3 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, utoljára 1996 első negyedévében mértek 10 százalék feletti értéket, akkor 10,6 százalék volt az állástalanok aránya. A KSH adatai szerint a 15-74 éves munkanélküliek létszáma 436 ezer fő volt, 109 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 10,3 százalékos értéket ért el, ami az előző év azonos időszakinál 2,6 százalékponttal, az előző negyedévinél 0,7 százalékponttal magasabb.