válság

Az első börtönbüntetés egy vezető német bankárnak a pénzügyi válság miatt

Németországban első ízben ítéltek el egy magas beosztású bankárt a pénzügyi válságban játszott szerepéért.

Vitatkoznak a plázák bérlői és tulajdonosai

Csaknem minden magyarországi bevásárlóközpontban vitában állnak a tulajdonosok és a bérlők. A kereskedők a bérleti díjak időleges csökkentését és a szerződések módosítását szorgalmazzák - írta a Napi Gazdaság.

Szombathelyen tartott előadást a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója

A gazdasági válság legnehezebbjén már valószínűleg túl vagyunk, és a második negyedévben akár javulhatnak is egyes gazdasági mutatók - jelentette ki a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója Szombathelyen

Az Év Vállalkozói díjai 2009 – a teljes lista

 

A magyar „pumázás” után kifejezetten üdítő, hogy a kormányzat elismeri: a magyar gazdaság rossz helyzetben volt, van és drasztikus beavatkozásokat kell, illetve kellett végrehajtani ahhoz, hogy a „beteg” a gyógyulás állapotába kerüljön – világított rá Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke, a szervezet Vállalkozók Napja alkalmából rendezett gazdasági fórumán, ahol az egykori Reform Szövetség tagjai és a VOSZ gazdasági szakemberi tartottak előadásokat. Kiosztották az Év Vállalkozói Díjait is.

A bécsi cégek is érzik a válságot

A bécsi vállalkozások háromnegyede tett már lépéseket a gazdasági válság miatt, amelyet minden második cég megérez.