Az Év Vállalkozói díjai 2009 – a teljes lista

 

A magyar „pumázás” után kifejezetten üdítő, hogy a kormányzat elismeri: a magyar gazdaság rossz helyzetben volt, van és drasztikus beavatkozásokat kell, illetve kellett végrehajtani ahhoz, hogy a „beteg” a gyógyulás állapotába kerüljön – világított rá Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke, a szervezet Vállalkozók Napja alkalmából rendezett gazdasági fórumán, ahol az egykori Reform Szövetség tagjai és a VOSZ gazdasági szakemberi tartottak előadásokat. Kiosztották az Év Vállalkozói Díjait is.

Demján Sándor kiemelte, hogy a jelenlegi szakértői kormány a stabilitás területén kiemelkedő sikereket ért el, de sajnos lassan a „politika bűzös mocsarába süpped”. Hogyan lehet az, hogy egy vasúti szárnyvonalat a gazdaságtalanság miatt be kell zárni, de az ott dolgozókat nem kell elküldeni? - tette fel a kérdést a VOSZ elnöke. Érzékeltetve, hogy a szakértői kormánynak meg kell hoznia a szakmai döntéseket, nem szabad hagyni, hogy a politika befolyásolja a lépéseket. A kiutat az elnök a termelő munka élénkítésében látja.
 
 
Oszkó Péter pénzügyminiszter elemzést adott előadásában arról, hogy a magyar gazdaság hogyan jutott el a jelenlegi helyzetbe. A 2002-ben elkezdődött rossz gazdaságpolitikai lépések következtében elszabadult a költségvetési deficit, amely 2006-ban elérte a szinte kezelhetetlen 9 százalékot a GDP arányában, úgy, hogy közben a magyar gazdaság stagnált. Ez a helyzet vezetett odáig, hogy az ország hitelét vesztette a nemzetközi piacon és a pénzügyi válság kirobbanását követően azonnal megszűnt az ország iránti bizalom. Az elforduló befektetők miatt úgy látszott, finanszírozhatatlanná válik az ország, amely növekvő kamatterhet és elszabaduló devizaárfolyamokat okozott.
 
Ilyen helyzetben kellett a kormányzatnak stabilizálnia a hiányt és csökkenteni a kamatokat. Oszkó szerint a mostani 6-7 százalékos szinttel tudnak első körben hozzájárulni a vállalkozások fejlődéséhez, bár pontosan tudja, hogy ez még kevés. Viszont haladni csak lépésről lépésre lehet.
 
Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a világgazdasági recesszióról beszélt, amely a pénzügyi válságot követően alakult ki. Mint mondta, 10 százalékos világkereskedelmi csökkenéssel és 4 százalékos világgazdasági GDP csökkenéssel lehet számolni, s a kilábalás lassú lesz. Itthon is szembe kell nézni a lassú fellendülési folyamattal, a tartósan magas munkanélküliséggel. A magyar gazdaság számára a kilábalás a K+F erősítése, adaptáció és innováció.
 
Békesi László professzor utalt arra, hogy a tavalyi Vállalkozók Napján megfogalmazott Reform Szövetség által közölt három pontot megvalósított a kormányzat. Ez pedig a valódi kormányzás megkezdése, az egyensúlyi helyzet javítása és a javasolt négy éves 1200 milliárd forintos költségvetési megtakarítás elindulása. Ez utóbbi olyan sikeres volt, hogy két év alatt 1000 milliárdot le is tudott a kormányzat. Békesi megjegyezte, hogy a magyar gazdaság növekedésének újabb impulzust az újraelosztási rendszer drasztikus változása adhatja.
 
Chikán Attila egyetemi tanár kiemelte, nem újdonság az állam túlköltekezése, ez már a hetvenes években megkezdődött és időről-időre újra előtérbe kerül. Leszögezte, hogy a magyar gazdaság legkisebb problémája a globális válság, amelyet a világ viszonylag gyorsan képes lesz leküzdeni. Chikán Attila egyetértett Varga István kitörési pontokra tett észrevételével, szerinte is az innováció és a K+F lehet a hajtómotorja a gazdaságnak.
 
Kádár Béla akadémikus egy Széchenyi idézettel nyitott, amelyben összefoglalta, hogy csak akkor lesz jó az államnak, ha a benne működő vállalkozások a piaci szerepvállalásukban látják saját felemelkedésüket. Kádár Béla összefoglalójában leszögezte, nem szabad csodát várna a jövő évi választásoktól, a megkezdett stabilizációs útról nem térhet le a következő kormányzat sem és a különféle elméletekkel ellentétben nem lehet megoldani a magyar gazdasági problémákat néhány hónap alatt.
 
Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója igyekezett összefoglalni az elhangzottakat, s úgy véli, abban mindenki egyetértett, hogy a magyar gazdaság legfőbb problémája a közszférában, a túlterjeszkedő államigazgatásban keresendő. Abban is mindenki egyetértett, hogy a magyar gazdaságot elsősorban a foglalkoztatás növekedésével lehet növekedési pályára állítani, tekintve, hogy eddig is és a következő években is az uniós források maradnak szinte egyetlen eszközként a gazdaság felfűtésére. De ezt, ahogy Demján Sándor is mondta, nem újabb állami kiadásgenerátornak kellene felhasználni, növelni az újabb önkormányzati teniszpályák, vagy szökőkutak számát, hanem a termelésbe kellene forgatni. Az egyikből ugyanis pénz folyik a büdzsébe, a másik viszont elveszi belőle.
 
A gazdasági fórumot megelőzően Varga István és Demján Sándor átadták a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium kitüntetéseit, illetve a 2009. Év Vállalkozója díjait.
 
 

Köztársaság elnöki kitüntetések

Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesül

Lőrincze Péter (Budapest)

TriGranit Fejlesztési Zrt. alelnök

Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesülnek:

Varga István Attila (Fejér megye)

Varga-Márfy Kft. ügyvezető

Versegi János (Bács-Kiskun megye)

Ver-Bau Kft. tulajdonos ügyvezető

Villás Károly (Budapest)

VOSZ közgazdasági igazgató, VOSZ-TAN Kft ügyvezető igazgató

Magyar Gazdaságért-díjban részesülnek

Bodnár Pál (Heves megye)

WOC Hungary Tanácsadó Bt. ügyvezetője

Daxner Gábor (Somogy megye)

DÉLDUÉP Zrt. elnök igazgatója, a VÁÉPSZER Kft ügyvezetője

Sziráki Pál (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

Jászkun Volán Zrt. vezérigazgatója

NFGM Miniszteri elismerésben részesül

Czakó Istvánné (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

VOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szolgáltató és Információs Iroda vezetője

2009. december 4-én Év Vállalkozója Díjat kapnak

Jelölő Megye / szervezet

Név

Cég

Baranya

Ősi Gábor

Ősi Pincészet

Zámbori Bíró Tamás

Z & G Consulting Kft.

Bács Kiskun

Tóth Istvánné

Accontó Bt.

Békés

Gazsó János

Mezőmag Kft.

Németh Dezső

Németh Kft.

Borsod-A-Z.

Juhász István

Zemplényi Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Török Antal

Hőker Kft.

Csongrád

Aradi Vilmos

Ferroép-Szer Kft.

Margitáné Z. Nagy Rozália

Z. Nagy cukrászda tulajdonos

Neducza Szvetiszláv

Apátfalvi Takarékszövetkezet elnök-ügyv.

Fejér

Damniczki Balázs

Damniczki cukrászüzem tulajdonosa

dr. Móré Attila

Alba Vet Kft. ügyv.

Győr-Moson-Sopron

Borsodi László

Borsodi Műhely Kft. tulajdonosa

Harnyas István

Harnyas Pékség tulajdonosa

Hajdú- Bihar

Dr. Kandi Erzsébet

ügyvéd, egyéni vállalkozó

Ráduly József

Ráduly Familia Kft. cégvezetője

Heves

Sáfrány László

Sáfrány Pisztráng és Halfüstölde Bt.

Szabó Csaba

Szabó Kereskedőház Zrt.

Jász- NK.-Szolnok

Dr. Bischof Zsolt

Béres Gyógyszergyár Zrt. cégvezetője

Karmazin György

BI-KA Logisztikai Kft. ügyv.ig.

Komárom-Esztergom

W. Csoma Éva

Alfadatpress Kft. ügyv.ig.

Fábián Róbert

Steelgép Kft. ügyv.ig.

KMRSZ

Boris Jánosné

Monor és Vidéke Takarékszövetkezet

Boross István

Oázis Kertészeti Kft.

Eszes Zsolt

Inwatech Kft.

Seres István

Hungária Befektetési és Értékpapírkereskedelmi Zrt.

Nógrád

Murár Sándor

Fa-Héj Faipari és Kereskedelmi Kft.

Tamási István

Fa-Héj Faipari és Kereskedelmi Kft.

Somogy

Kiss József

Comenius Kiadó Kft.

Szentes Gyula

Szentes Vállalkozás

Szabolcs-Sz.-B.

Mizik János

Norma M Kft.

Somlai Sándor

Marso Kft.

Tolna

Eszterbauer János

CPH Kft.

Pintér Ferenc

Intereuró 3 Kft.

Vas

Kiss Péter

Vasi Lux Kft.

Nagy Attila

Good Motors Kft.

Szárnyas János

SzárnyasÉp Kft.

Veszprém

Horváth István

Vezír-Hús-Coop Kft.

Varga Antal

Zirci Takarékszövetkezet

Zala

Dóra János

Forest Hungary Kft.

Horváth Balázs

Saubermacher-Pannónia Kft.

Ifjúsági Szekció (Budapest)

Megyeri Péter

Universitas Szolgáltató Iskolaszövetkezet

Informatikai Szekció (Budapest)

Lucsik János

Wellkomm Kft.

KSZSZ (Budapest)

Veszprémi Balázs

Hydropool Kft.

Textil Szekció (Csongrád megye)

Kérdő Sarolta

Vektor Munkavédelmi Műszaki fejlesztő és Gyártó Kft.

FUVOSZ (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Ádám Imre György

Északút Kft.

GÉMOSZ (Budapest)

Balogh Árpád

Autó-Óbuda Kft.

KVBSZ (Budapest)

Mészáros Ferenc

Kereskedők Vállalkozók Budapesti Szervezetének EB tagja

KVBSZ (Budapest9

Ferenczi Ildikó

Kereskedők Vállalkozók Budapesti Szervezetének nyugalmazott elnöke

MATISZ (Budapest)

Böcskei Gábor

Profi-Komfort Kft.

MKFE (Budapest)

Nedeczky Tibor

Weekendbus Zrt.

NIT Hungary (Komárom-Esztergom megye)

Benke István

Garancia-Sped Kft.

VOSZ Központ (Budapest)

Dunai Tamás

Euro-Log Kft.

VOSZ Központ (Budapest)

Szalai György

Szalai cukrászda

VOSZ Központ (Budapest)

Szőllős Tamás

Nivelco Zrt.

VOSZ Központ (Pest megye)

Tardi László

CBA Biatorbágy

VOSZ Központ (Győr-Moson-Sopron megye)

Tóth József Péter

Lipóti Pékség

VOSZ Központ (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

Várady György

Tarpa Manufakúra Kft.

Hozzászólások

Lots students pass the duty to professional resume writers because they lack the talent to compose a satisfactory resume in that the reason why people need to resume writers, but such guys like author don't do that. Thank you for the knowledge. A kind of important topic about this post.
Thank you, it's very brilliant story it might be very polite for students. For example last year when I had a difficult of time at the end of semester with a eternal flow of academic assignments and drill, I had a admirable idea to buy it somewhere and than use plagiarism detector. I was so bushed that I did not care for what can commence when my academic work was written by another person. To my awesome surprise, research paper was worthy the price I paid for it. I was so satisfied with the quality and now everytime i use this service.
Is your primary goal high academic results? You should buy online essays in such a case. Furthermore, that can get you more free time!
Begin your term paper composing and do not understand how to finish it? You not have to be worried, simply buy essays cheap in Internet and be sure that your essay writer paper are written by professionals.
From time to time, different persons, which really require the academic custom essay service papers, do not actually know how to find that. But it’s available to buy custom essays from the perfect essay writing service. That is a common thing for most students.
Some time ago, I did need to buy a good house for my corporation but I did not earn enough cash and couldn't buy anything. Thank goodness my mother proposed to try to get the personal loans from reliable creditors. Hence, I acted that and used to be happy with my collateral loan.